III. rész
Örményország,Adzsária (Grúzia muzulmán része), Grúzia

XII.nap: VIII.13.   ~130 km
Bár kértem a recepciós hölgyet és urat, hogy reggel 6 óra előtt indulhassak, a nagy kutyaugatás ellenére senkit sem találtam csak lakatra zárt kaput. Kénytelen voltam a csomagom leszerelni, fájó tüdőm kímélendő a csomagom a kapu alatt átcsúsztatni. De a kerékpárt át kellett emelnem, ami nagy fájdalommal járt. Ezzel fél órát veszítettem. Így már félig világosban értem a határra, ahol előbb fel kellett kelteni azt a határőrt, aki kiadta a vízumot. Hamar átjutottam, pénzt váltottam és haladtam tovább. Az örmény Selyem út tábláját tanulmányoztam egy forrásnál. Közben a nap is felkelt. Rengeteg síremléket láttam az utak mellett. Ez egy örmény sír az út mellett.
Egy ilyen túra folyamatos összpontosítást igényel. Az utat, úthibákat,üvegszilánkokat,forgalmat folyamatosan figyelni kell. Mellékesen szeretné az ember a tájat, embereket hanem is megcsodálni, de legalább egy-egy pillantást rájuk vetni. Megálltam levetni egy dzsekit, mert már melegebb lett. Sajnos a gumipókot nem rögzítettem figyelmesen. Az eredmény gyors volt, felcsavarodott a váltóm és az aluminium papucsa eltört.
Ott feküdt a kerékpárom a csomaggal rajta, még arra sem jutott időm, hogy lefényképezzem. Megállt egy az ukrán-magyar határon 1991-ben vásárolt akkor nyolc éves Lada. Megnézte a vezető mellől kiszált férfi. Gyorsan szólt a vezetőnek, hogy nagy a baj. Manvel Adreasian is megnézte. Megnyugtatott, megoldják. Csak előbb az 50 km-re !! lévő munkahelyükre kell menniük egy vasúti hídat őrizni 125 $-os havi fizetésért.
Egy perc múlva már a kocsiban feküdt a megbénult kerékpárom. Kétségek és az élettelen kerékpárom között kuporogtam a kocsiban. Az alumínimot meg tudja valaki itt hegeszteni ? Vagy vonattal kell Jerevánba utaznom. Minden részletet, lehetőséget átbeszéltünk. A munka felvétele után 120 km-t vezetett Manvel, sok "májsztert" felhívott, mire ez a"májszter" csodát művelt !!! Manvel össze is szerelte a váltót. Miután nagy szabadkozás ellenére néhány $-t adtam nekik, nem engedték, hogy a kebabot kifizessem. Az csak külön harc és könyörgés után sikerült. Jellemző rá, hogy amikor a szerelőt kerestük, láttam sokszor gyümölcs árusokat. Meg szerettem volna állni, de a kerékpár fontosabb volt.
Manvel nem felejtette el. Alig tekertem három km-t, megállt a Ladája és egy zacskó őszibarackot nyomott a kezembe sok szerencsét kívánva. Mindenáron a telefonszámát akarta megadni, ha később is gondom lenne. Ez az egész őszinte segítőkészsége, amit a közös utunk során többször megtapasztaltam, mert megállt az út szélén várakozó autóstoppos helyieknél,akik kisebb-nagyobb csomagokkal igyekeztek néhány faluval továbbjutni, megható volt.

               

       Tbiliszi,fürdőnegyed          megmentőim, soványabb a Manvel!     megkönnyebbülve Manvellel a lencse előtt          
Egy kis motelben szálltam meg, ami legalább nem közvetlen az út mellé épült.

XIII. nap  VIII.14.   ~100 km

Lermontovról elnevezett település. A kerékpárosok és kutyák viszonya "nem felhőtlen". Ezen a túrán is sokszor megkergettek a kutyák.Sajnos most egy tragikus történet következik. Gyorsan jöttem le egy hosszú lejtőn , amikor bal oldali dombról egy ház felől három fekete kutya rontott rám. Nem aggódtam,mert 40-nel jöttem.Gondoltam egy kicsit belehajtok. De éppen előzött egy régi fekete Volga. Ahogy a nyüszítésre visszanéztem, láttam, hogy az első kutyát telibe találta. Nem tudom mi történt vele, de a kocsi megállt. Csak a hágón előzött le Vanadzor városa után.
Előttem poroszkáló lovas Vanadzor városban , ahol egy
családi fényképezést csíptem el. Az emelkedőn uzsonnát iktattam közbe egy parkolóban. Kitartó próbálkozások után a pihenőm végén elindult a Zil. A körkép második és harmadik felvétele. Újabb tábla a Selyem Útról. A hágó felét az alagúttal megúsztam.

   

  Szeván tó felé haladva                 vonattal konkurálva                  Szeván tó  1900 m-re a tengerszint felett !!       Kecses lányszobor Szeván-tó partján

            

     Szeván tó              Szeván tó strandja                       Szeván kolostor 

A sebességmérő rendőrök szerint még két km volt a kolostori leágazásig. A Kaukázusban nem kell ezeket a számokat komolyan venni. Vagy nyolc km után feladva a radarozást mellém húztak és mutatták az utat. De akkor már a tábla előtt álltam és már fél km-rel korábban láttam a kolostort. Kilátás.

                ;

     Szeván templom és kolostor               oltár      kőfaragások                 hívők vevőcsalogató festő

              

     Szeván kolostor temploma        faragott kapu                   Szeván kolostor       Szeván kolostor 



Köztársaság tér, az egykori Szovjetunióban a legnagyobb tér volt.

   

     Köztársaság tér, Kormánypalotával              Külügyminisztérium épülete                       út menti büfé Örményországban rosszabb állapotban mint Grúziában 


A Köztársaság tér egyik épülete a Nemzeti Galéria, a Razdán folyó partja, hídja. A fővárosok bevezető szakászán ilyen kaszinók várják "áldozataikat".


XIV. nap  VIII.15.   ~140 km


   

     Örmény fennsík ca.1500 m-en képei              123 km a grúz határig                       két km pusztaság után áldott árnyék a fennsíkon

   

     monoton Örmény fennsík               hasonló kődaraboló üzemeket már láttam távolról                    áldott árnyék a fennsíkon

Kődaraboló üzem. Újabb kisérlet .Sikertelen volt, jön a nagy tárcsa. Emlékmű. 15 km pusztaság után település és uzsonna/pihenés kilátásban.


      

     érdeklődő helyi férfi a kerékpárnál           pékség és üzletek az árnyékban                    innen szemléltem a kaukázusi élet zajlását uszonna alatt benzinkút   

Előbb két katonai zöld színű vadászgép húzott el alacsonyan felettem. Után két más típusú kötelékben. Ekkor elhatároztam, ha újra hallom , eldobom a bringám és fényképezek. Sikerült ! Vadászgép.Belegondoltam, egy ilyen kis ország ekkora légierővel rendelkezik! Nem jó jel a térségre nézve.
Hazaérve tudtam meg az azeri katona kiadatásáról. Azért szerencsém volt, hogy ez a túrán után történt. Bár szerintem a vidéki embereket a politika nem annyira érdekli és befolyásolja.
Öntöző rendszereket láttam Georgiában, Törökországban és itt is Örményországban. Öntöző vájú. 15 km Gyumri város orosz nyelvű régi táblája után szovjet időkből maradt lakótömb .


   

     Aragac 4090 m magas csúcsa ca.25 km-re az országúttól           pékség és üzletek az árnyékban                    innen szemléltem a kaukázusi élet zajlását uszonna alatt benzinkút   

Az 1530 m magasan fekvő Gyumri második legynagyobb városa Örményországnak. A szabadságukért küzdő örmények szoborparkja . A sétáló utca végén a város egyik központi tere. A másik végén Isten anyjának hét sebe székesegyház
A belvárosban Szt.Mariam szobra, a tér sarkán álló épület. Ezt a téglát használják szerte Örményországban. Charles Aznavour szobra. Már a város külterületén sífutók edzésébe botlottam. Ő a jövő bajnoka ? 131 km-rel a határ és egy hágó előtt faképnél hagyott. Pihenés. Azt hittem a hágó tetőn vagyok, de a "hullámvasút" folytatódott.Fel, le 7tekertem és már esteledett. De a taxisok által jelzett motel 12 km után sem volt látható. Végre megtaláltam.

XV. - XVI. nap  VIII.16-17. ~70 km

Az étteremben azt hittem megtaláltam az igazi örmény arcot. Kiderült, hogy Moldovából települt át az ukrán nemzetiségű, de szintén moldovai főpincérrel együtt. Az egykori hatalmas szövőgyárban kaptak munkát Gyumriban. Ami azóta bezárt.
Másnap hatkor szerettem volna indulni, de az esti hasmenésem után nem éreztem még jól magam. Így egy napot ágyban töltöttem. Ez a tüdőmnek is jót tett. De alig ettem, így másnap a nagy szélben és hűvösben kezdtem aggódni, hogyan jutok el a határig. A panzió látványa felülről még napfelkelte előtt. A fennsík képei.


   

     moutain in a could            village on the plateua                         cows crossing the road on a small pass top  

kilométerállás az örmény-grúz határon
Mara-tó már Grúziában(Georgiában). Láttam az út szélén egy új, fess autóbusz megállót. Gondoltam a nap és a hőség elől ott keresek menedéket. Gyorsan betelepedtem. Uzsonnáztam,szundítottam. Utána egy képet szerettem volna készíteni,de nem nyílt ki az objektív. Először arra gondoltam lemerültek az elemek. A következő napokban több üzletben is kipróbáltam az új elemet, de hiába. Végül is a gépem romlott el. Tehát az utolsó kép a Mara tóról készült. Azt követően a mobilommal készítettem,de csak igen kevés képet. A következő meglepetésem a leengedett hátsó gumim volt. Ninocminda városában azonnal felkerestem a vulkanizálót. Egy óra várakozás végül is grátisz megcsinálta. Közben próbálkoztam elemet venni és belsőt. Három szálláshely között választhattam. Akhakalaki városában volt szállás, nem kockáztattam, hogy a következő 40 km-re lévőben találok csak. Ezért maradtam itt, bár még csak délután volt.
Az első hotel nagyon olcsó volt, de a "lányok" miatt nem várhattam csendes éjszakára. Kiderült jelenleg abszolút nincs víz. Az előkelő szállodában a városközpontban a kerékpárom és a pénztárcám bánta volna. Így a harmadik jött be,ahol a garázsba zárták be a kerékpárt.

XVII. nap  VIII.18. ~Akhalkalaki-Aszpindza-Akhalcikhe-Adigeni-Goderdzisz-hágó 2025 m 140 km

A mai kora reggel is azzal kezdődött, hogy egy kutya megkergetett a lejtőn. Még szerencse, hogy a kormánytáskám csak később esett le. Így nyugodtam megállhattam és rendeztem. Induláskor nem pattant be pontosan a helyére.
Utólag már tudom persze , hogy lett volna szállás Aszpindzában, ráadásul többféle is 40 km-re lévő kis városkában. Azt sem tudhattam előre, hogy gyakorlatilag végig lejtett az út .Egy gyönyörű sziklás szurdokban vezetett az út. Persze már csak a mobilommal fényképezhettem, ezért nagyon takarékosan bántam vele,amit utólag meg is bántam. De Khertvisszi erődnél azért csak megálltam fényképezni és szusszanni.A szurdok már kiszélesedett, de az erőd jól mutatott a Mtkvari folyó völgyében, ahol a hegyek már szelidebb képet mutattak a szurdok sziklafalaihoz képest. Időnként mennydörgésszerű hangot hallottam. Reméltem, hogy megúszom a zivatart. De hamarosan kiderült az ok : harckocsi gyakorló tér táblája megnyugtatott.
Kisvártatva újra kisütött a nap és már minden átmenet nélkül hőség is lett egyszerre. Persze a völgybe érve úgy is melegebb van. De az előttem álló utolsó hágó a Goderdzisz felett igaz fehér, de azért sűrű felhők tornyosultak. Akhalcike városban csak elemet próbáltam beszerezni, de nem nyílt ki a fényképezőgépem objektívje. A mutatós vár mellett kapaszkodtam a városból kifelé menet, ahol már minden felesleges ruhát levettem a hőség miatt. Egy ideig erdei fenyő sor szegélyezte az utat majd érdekes módon jegenye fák. Gondolom a magyar hadifoglyoknak ez jelentette a magyar Alföldet.
Közben elértem Adigeni települést. Egy hatalmas teremmel rendelkező étteremben egyedüli vendégként jót ebédeltem.
Nem is sejtettem hogy 300 m után megszűnik az aszfalt! Majd 25 km-en át küzdöttem fel magad a hágóra a kövek és kavicsok között egyensúlyozva. A hágó előtt talán négy km-re egy kutya megint alattomosan jobbról támadott, majd hátul megkerülve balról harapott. Szerencsére csak a csomagra rögzített magyar zászlóba tíz cm-re a bal lábamtól. A képet már utólag itthon készítettem.
Közben a sötét felhők gyülekeztek, igyekeztem minél "gyorsabban" feljutni a tetőre. Az utolsó két km-en egy kis hegyi településen kapaszkodtam felfelé. Ahol hamar hírem ment a srácok között, akik nagy kiabálással biztattak. De már a falu végén egy kis kordon fogadott. Nem lett volna még annyi erőm sem, hogy rájuk kiáltsak. Szerencsémre éppen arra jött egy kocsi, ahonnan rájuk parancsoltak, így megnyílt a kordon. Egyszer csak a felhőben, nagy ködben előttem állt az utolsó hágó tető a Goderdzisz hágó 2025 m-en.
A boltban érdeklődtem, hogy lefelé menet hol találok szállást. Egy motelt ajánlottak itt a hágó tetőn. Igaz az állapotok középkoriak voltak a fabódéban. A víz a ház sarka mellett állandóan folyott egy fekete műanyag csőből. Tehát a folyó víz megvolt. A WC (latrina) persze a domboldalon 50 m-rel lejjebb volt. De nagyon barátságos víz- és központi fűtés szerelő csapatra találtam. A közeli szálloda építésén dolgoztak. A Kobuletiből(Fekete tenger mellől) jött csapat meghívott vacsorára egy nagy asztalhoz és órákig elbeszélgettünk az útközben nagy műanyag kannákban hozott fehér bor mellett. Mindenki elmesélte röviden az életét, családjáról beszélt. Sűrűn hangzottak el köszöntők a magyar-grúz barátságtól kezdve a túrám sikerén át a családok tagjaira kiterjesztve. Azt ígérték, hogy reggel fél hétkor már kezdik a munkát. Nagyon sajnálom, hogy a mobilommal a félhomályban nem készítettem néhány képet! Valódi,közvetlen hangulat volt.

XVIII. nap  VIII.19. Goderdzisz-hágó 2025 m- Khulo-Suakhevi-Batumi,Szarpi ~ 130 km

Reggel óriási csend fogadott, csak a legidősebb csapat tag volt munkára kész. Így csak őt örökíthetettem meg.
Éjszaka gyenge eső volt, reggel újra hatalmas köd. Így sártengeren és csúszós köveken zötyögtem lefelé.Csak később tűnt fel, hogy megint elhagytam egy csomagtartó csavart. Mivel itt a hegyekben esélyem sem volt egy ilyen kis csavar találni a nagy útépítő gépekkel szegélyezett "úton", a gumipók fémvégét akasztottam be. A kocsimig csak ki fog tartani, gondoltam - joggal-.
Khulo településen meglepetésemre új mecset látványa fogadott. Ez a link az internetről : www.flickr.com származik,mert takarékoskodtam a mobilom memóriájával.
Újra kisütött a nap, azonnal nagy hőséget okozva. Ebben a szurdokban uzsonnáztam és élveztem a gyönyörű kilátást. Az ég egyre vegyesebb képet mutatott, gyakori sötét felhőkkel. A szívritmuszavarom is jelezte előre a zivatart. De szépen ereszkedtem lefelé, mert hamarosan a hágó után 20 km-re már feltűntek aszfalt foltok az úton, majd további néhány km után pedig a hellyel-közzel összefüggő aszfalt.
Milyen a túrázó sorsa? Nemcsak a hágóra felfelé tekerve vannak lejtők, ami azért bosszantó , mert újra vissza kell küzdni magát az embernek, hanem a hosszú lejtmenet 2025 m-ről a tengerszintre sem volt végig lejtő. Bizony voltak benne 200-3000 m-es helyenként 15-20 %-os meredekségű szakaszok. Persze az ilyen szakaszok gyakran aszfalt nélküliek!
Batumi szélét elérve már komolynak nézett ki a zivatarhelyzet, ezért még jobban iparkodtam. Három km-re a határtól már nem csak időnként, hanem folyamatosan esett és erős szél támadt fel. Az utóbbi komoly előjele a zivatarnak. Mindent bele!
Beértem a határon a kávézók előtt lévő parkolóba. Gyorsan bevágtam a kerékpárt a kocsiba. Én is utána. Azt követően 15 percig ki sem mozdultam, mert szakadt az eső.
Csak várakozás közben fogtam fel, hogy a kocsim nem tünt el, semmi baja...
A végső kilométeróra-állás Hozzáadva a Szvanétiában kimaradt 35 km-t az eredmény:1980 km-t tekertem a túra során.
Ebben nem szerepelnek a Törökországban, Görögországban és Bulgáriában megmászott challenge BIG célok. Az eredményhez hozzátartozik, hogy hat kilót fogytam a túra során.

Az esőcseppeket bámulva gyors összesítő fogalmazódott meg a fejemben.
Bár pontos helyét nem találtam meg az egykori munkatáboroknak, de sok emberrel beszélve, a helyszíneket látva egy kép azért kialakult bennem a gyönyörű tájakról, mostoha körülményekről és a segítőkész kaukázusi emberekről. De mi más konkrétabbat remélhettem 65-67 évvel a táborok működése után?
Gondolataim rögvest hű társamra, a Caprine kerékpárra terelődtek.
Utólag is köszönöm a Caprine csapatnak, hogy kérésem ellenére sem biztosítottak könnyebb kerekeket a túrára. Az egyszerűen katasztrofális következményekkel járt volna.
Minden elismerésem a gyártónak, mert ezeket a terepeket és úttalan utakat egy komoly mountain bike sem biztos, hogy kibírta volna.
A többi túrázónak feltétlenül ajánlom a csavarok pld. csomagtartó megerősítését (dupla anya, rugós alátét).
Immár több mint 3000 km van a gumiköpenyekben, de kopásnak nyomát sem látom!
A kerékpárt széria felszereléssel is feltétlenül ajánlani tudom akár ilyen szélsőséges útviszonyokra is!

Szép túra élményeket kívánok a leendő és a jelenlegi Caprine kerékpár tulajdonosoknak !

Valahol az országúton vagy hágón való találkozás reményében...
talán a következő kerékpártúrámon Budapest és Berlin között 2013-ban ?

András

vissza a Grúzia-Örményország túra I. szakaszára Szvanétiába

vissza a Grúzia,Grúz Hadiút,Tbiliszi szakaszra (II. szakasz )



vissza a főoldalra