Kerékpártúrám a Tour de France megtekintéséhez 2007-ben

Kerékpártúrám a Tour de France megtekintéséhez 2007-ben

Kerékpártúrára indultam kocsival a svájci-francia határhoz Martigny-ba, ahol a szálláshelytől már a meredek Forclaz hágó ( 1526 m 1050 m szintkülönbség ) tornyosult előttem gyönyörű szőlőkkel borítottan.

Reggel 8 körül indultam teljes felszereléssel (sátor, hálózsák,némi élelem és 2 l ásványvíz) vegyes érzelmekkel.
Olyan nehéz volt a csomagom, hogy alig tudtam kiállni a nyeregből, pedig az emelkedőkön én csak az elején ülök a nyeregben. Ezért elhatároztam, hogy ezen a hágón végig ülve hajtok, gondolva arra, hogy lesznek olyan napok, amikor nem 1050 m , hanem 2270 m-es szintkülönbséget kell leküzdenem.
Végülis egy pihenővel lásd a képeket fel is értem 1526 m-re. Jött a frissítő lejtmenet.
A következő hágó Col des Montes (1461 m), ahol gyönyörű napsütésben pillantottam meg életemben először a Mont Blanc-t.

Ezután legurultam -kisebb emelkedőktől eltekintve -Chamonix-ba, ahol délben nagy meleg és szikrázó napsütés várt.

Gorges_de_la_Diosaz_le_Fayet_fele_viadukt

Pedig azt hinné az ember, hogy a több ezer méter hosszú gleccser (Mer de Glace ) talán lehűtené a levegőt.

Újabb lejtő következett le a völgybe, amely csupán pár száz méter tengerszint feletti magasságban feküdt.
Ezt a viaduktot feltétlenül le akartam fényképezni, nem számítva arra, hogy a rendőrség egyik kocsija éppen akkor bukkan fel. Nem volt felirat az oldalán, de egyértelmű volt, hogy miért kiabálnak. Miután én még mindig a fényképezéssel voltam elfoglalva,kitettek egy kékfényes villogót, bekapcsolták a szirénát és még jobban kiabáltak.

Alig értem le a völgybe, máris újra kapaszkodott az országút felfelé. Rémes hőség volt. Egy romantikus árnyékos kanyarban egy patak hídjánál leálltam, gondoltam eszem iszom, pihenek és erőt gyüjtök.
Ekkor vettem észre, hogy a hátsó táskából valamit csöpög. Megszagoltam, nagyon büdös volt.
Mi történt ? Tartalékként otthonról hozott két dobozos sör- amit a Galibier és Col D L Iseran hágó megmászása után szándékoztam jutalomként elfogyasztani, kilyukadtak és a söröm elfolyt.
De ezzel sok ruhám is koszos lett.
Gyorsan a patakban kimostam, amit tudtam és kiteregettem. Persze nem száradhattak meg, mert tovább kellett hajtanom. Később a kempingben tudtam nagyjából megszárítani ezeket.
Lassan felértem az történelem első francia síközpontjába Megeve-be, majd az árnyékban töltött többszöri pihenők után kora délután megérkeztem a kempingbe ( Praz sur Arly), amit a svájci szállásadóim ajánlottak.
Másnap reggel hőlégballonok búcsúztattak.

Második nap

Albertville és főutcája Tour de France gyorsasági hajrá
Albertville-be korán indultam, mert gondoltam, hogy a Tour de France gyorsasági hajrája miatt lezárások lesznek és nagy tömeg. Alig egy óra alatt értem le a végig lefelé vezető majdnem 40 km-es úton.
Tettem egy tiszteletkört az 1992-es téli olimpia színhelyén, a parkban reggeliztem, vagy ebédeltem.
Kerestem egy jó helyet a részhajrá előtt a főúton, ahonnan majd fényképezhetek.
Mintegy négy órát kellett várakoznom, de már 2 órával a mezőny érkezése előtt a negyvenvalahány szponzor kocsijai kezdtek elhaladni és ajándékokat szórni.
Végülis a fényképezésből nem sok jó lett, mert közben a nap megfordult és szemből sütött, de a digitális fényképezőgép sem engedte az azonnali újra exponálást.
A gyorsasági hajrá után elhaladtak a szökevény csoport utolsó tagjai .Jöttek az üldözők. Majd a mezőny közeledett, hosszan elnyúlva. Végül a a kisérőkocsik hada is elvonult. Gyorsan szedelőcködtem, mert még a következő kempinget meg kellett találnom.
Először az Isere völgyében kerekeztem nagy melegben. Majd Maurienne tája következett. Ott csak a kemping tulajdonos jóindulatára számíthattam, mert teljesen megtelt már délutánra a Tour miatt, de állítólag én voltam az első magyar vendége, így személyesen járta be a Camping des Grand Cols "A Nagy Hágók Kempingjét" velem és talált egy kis helyet számomra a spanyol srácok és egy holland család között. Az alpesi hágók kempingje névre hallgató kis kemping telis-tele volt a környező többnyire 2000 m feletti hágók tábláival.

Harmadik nap

              háttérben Mont Bréguin                         Telegraphe 1586 m                                                   Mt. Thabor 3186m


Miután sejtettem, hogy nagy a tömeg és nem kapok helyett a Galibier alatti következő kempingben,már 6 óra előtt felkeltem és hétkor már úton voltam a nagy hágó felé. Minden egykori versenykerékpáros szívét megdobogtaja a Col de Telegraph vagy Galibier neve.
Hát most ezek voltak előttem. St.Michel de Maurienne-ben péknél feltöltöttem a készletet és utolsó pillantást vetettem a az Arc folyó hídjáról a hegyek, a Col de Telegrapf felé.

Hamar felkapaszkodtam a 142 Col du Télegraphe 1586 m át Valoire (1430m) település kempingjéig, előadtam a betanult francia mondataimat, de ezúttal elmaradta hatás. Ekkor elismételtem, de a hölgy most már válaszolt. Érti, amit mondok, csak azt nem, hogy én hogy képzelem, lenne akár egy sátorhely is, amikor azokat már hetekkel korábban lefoglalták.
Az izgalomra bementem egy kis ABC-be, vettem egy liter narancslevet, amit azonnal egyszuszra kiittam. Ettem még kevés édességet. Közben beszélgettem keveset egy német és egy svájci lánnyal, akik szintén a Tourra érkeztek.
Jött a B terv.: mentem tovább. Alig értem el a piciny kis hegyi település határába, észrevettem, hogy a rendőrök minden gépkocsit visszafordítottak igen erélyesen.
Tehát már életbe lépett az útzár. szerencsére a kerékpárosokat továbbengedték.
Igen enyhe emelkedő volt. Az út közelében egy kisebb folyó, mindkét oldalon magas hegyek na persze a végcél Col du Galibier. Egyszer megpillantottam egy nagyobb füves részt egy elhagyott telephely mellett.
Ez lett a sátorhelyem. Egyből árnyékba húzódtam a nap elől, mert iszonyatosan meleg volt.
Ott pihengettem, közben mormotákat próbáltam fényképezni,de csak virágokat sikerült. Vizet a szembeni hatalmas hegyről lezúduló patakból vettem.

Negyedik nap

Albertville Tour de France gyorsasági hajrá
Most már tisztában voltam, hogy reggel igen korán kell indulnom, hogy egyáltalán helyet szerezzek magamnak a hegyihajránál.
6 órakor már megkeztem a lassú emelkedőt. Az út mentén, ahol csak egy kis hely volt, lakókocsik, ritkán a szélesebb útszegélyen sátrak álltak.
Magas csúcsok tövében egy nagy jobbkanyarban szemembe ötlött egy felirat
"Coppi sempre present " Coppi mindig köztünk van,
csak azért nem érzékenyültem el, mert a kanyarban akaratlanul is felpillantottam. A 24 km-es emelkedő legmeredekebb szakasza fenyegetően meredt rám. Itt már régen félre tettem azt a fogadalmam, hogy nyeregben ülve hajtok és bizony kiállva küzködtem a magasságméterekkel.
A nagy meredek részt követő kanyar után jénaiakat pillantottam meg " Es lebe die DDR !" éljen az NDK üdvözlésnek fergetegesen megörültek, még a nyeregből váltottam velük néhány szót, majd lelkesen bíztatva utamra bocsátottak.
Hamarosan felpillantottam és megláttam a valószínű hágótetőt. De addig még vagy fél órát küzdöttem .
Ezen a szakaszon a folyamatos útburkolat felfestések között Bodrogi nevét is megtaláltam.
Noha ő nem ebben az évben, hanem előtte vett részt a Touron.
Végre felértem a hósipkás csúcsok övezte hágóra ( 2654 m).

Col du Galibier 2654m Mauricio Soler (Kolumbia) nyeri a hegyi hajrát spanyolok is jól jönnek

A kötelező néhány fénykép után rögvest helyet kerestem a kerékpárnak, mert már úgy tünt alig van hely.
Láttam volna akkor a hét órával későbbi képet !
Leraktam a kerékpárt a hegyi hajrá befutója közvetlen közelében.Mivel alacsony vagyok, kerestem egy sziklát a hegyoldalban, hogy onnan a tömeg felett fényképezhessek.
Hét órát ültem a sziklán mondulatlanul, mert meredek volt,törmelékes,így nem mozoghattam.
Lassanként benépesült a környék, alattam (németek ) felettem ( sok helyi és spanyol egy olasz fényképésznő,aki később lejtette egyik drága fényképezőgépét és utána szánkázott- kisebb hegyomlást okozva-, majd diadalittasan konstatálta: it is working, it is German quality,=működik, német minőség) ,majd gépét lóbálva mászott vissza igen bátran. Mellettem 20 m-re amerikaik, akik smafunak tartották ezt az emelkedőt, azt állítva a Georgia körversenyen 22 %-os emelekedő is van. Na és sok-sok holland.
Még egy hatalmas zászlórudat is láttam egyszer a tetején a román, de lejjebb a magyar zászlóval.Nyilvánvalóan erdélyi magyarok is jelen voltak.
Azután csillapodott a reklámkocsik rohama, majd egyre hangosabban és egyre több helikoptert láttunk a távolból közeledni.
A magyar zászlót már régen kitettem mellém, de túl messze voltam az útszegélytől, így a TV adásba nem került be.
Végre az alsó hajtűkanyarban már látni lehetett egy kisebb konvojt.
Végre megérzett a Tour !
Már a lenti első kanyarban látni lehetett, hogy csak egy versenyző jön, a két német bringás közül az egyik jól beszélt franciául és a rádió közvetítésekből már kivette, hogy a fiatal kolumbiai hegyimenő Mauricio Soler jön mintegy három perces előnnyel.
De a mezőnyben van Rassmussen,Contador,Sastre, Andreas Klöden,Moreau, és sok más esélyes.

           Col du Galibier   hegyihajrá                           Tour de France gyorsasági hajrá


Később a brianconi célban tudtam meg, hogy Solert a hatalmas lejtmenetben nem tudták már befogni.
Övé lett a szakaszgyőzelem is majd a Tour végén a pöttyös trikó is.
Az üldözök egyre közeledtek. Ez volt a cél.Néhány versenyzőt sikerül lefényképeznem: Astarloza (Euskatel), Kim_Kirchen_LUX, Anreas Klöden csoportja, 167 Inglinszkij(KAZ),169 Sylvian Chavanel, további üldözők és csak jönnek.... spanyolok is Jose Luis Arrieta,majd mezőny eléri a hegyihajrát. . .
Ami a mezőny elhaladása után történt,életem egyik legnagyobb élménye volt.
Több száz kerékpáros indult el egyszerre a meredek lejtőn 50-60 egyesek 70 km/h sebességgel a nézők előtt, lezárt útkereszteződéseken át. Én is kivettem a részem a száguldásban, bár súlyosan megrakodva, de szorgalmasan előztem a bringásokat. A völgybe érve próbáltam a sorokba beállni és mindegyikkel hajtottam 1-2 km-t.
Olyan volt szinte mint egy igazi verseny.
Amikor a célban Brianconban érdeklődtem a győztes iránt, még elcsíptem egy reklám fagyit, amit lassan elfogyasztottam, miközben a völgy túloldalán büszkén álló impozáns várat is megnéztem.
De minden jónak vége szakad egyszer... megint a hosszú kapaszkodó fel a hágó (Col de Montgenevre 1854 m ) felé.
A hazafelé tartó olasz bringások bizony alaposan elhúztak mellettem. Erre nem volt magyarázat a súlyos csomagom sem.
Az előzőleg kinézett kempinget már alig vártam. Végül egy francia bringás mutatta meg, bár a főút mellett volt.
De már addigra nagyon elfáradtam. Mint kiderült ez egy kifejezetten lakókocsiknak kialakított hely volt minden felirat, tábla nélkül. Végül is itt csak ivóvizet találtam és a közelben egy réten vertem fel a sátrat. Amerre csak elláttam a távolban sífelvonók oszlopai meredtek.

Ötödik nap
A hivatalos részén már túl voltam. Most már csak arra kellett vigyáznom, hogy épségben és szárazon érjem el a kocsimat Martigny-ban.
De még a legmagasabb hágó 2770 m-ével a Col d L Izeran előttem átt. De ne siessünk annyira a történetben.
Megint kora reggel keltem, mert melegre számítottam.
Hamarosan elértem a hágó tetejét és máris Olaszországban voltam.
A határról az egykori vámház mellől a kora reggeli didergős időben újra megpillatottam a Mont Blanc-t, csak azt sejtettem hogy a csúcsok között az egyik az.
Meredek lejtők, hajtűkanyarok következtek gyér forgalom mellett.
Fort Esile nem messze a francia határtól. Úgy tűnik, hogy a franciák és olaszok között sem volt mindig békés az élet.
Az első olasz kis városkában fényképezgettem. Cesana Torinese sétálóutcája.
Olaszországban már otthonosabban éreztem magam, legalább kérdezni tudtam olaszul és joggal számítottam a barátságos olaszok segítőkészségére is.
A völgybe leérve madártávlatból megcsodáltam az autópálya fizetőkapuit, a hegyoldalban húzódó másik pályát.
De máris következett egy 2270 m-es szintkülönbség leküzdése a nagy hőségben.
Itt voltam először győztes, mert egy holland szintén csomagos kerékpárost hagytam le.
De a határ csak nem akart megjelenni. Többször pihentem, patakból vett hideg vizet ittam, ettem. De valahogy nem láttam a hágó tetejét. Helyenként magasságszint táblák voltak, amelyekből következtethettem,hogy hol tartok.
Végül elértem a határt ! Persze se épület,se határőr. Gyors fotó. Csak azután döbbentem rá, hogy ez csak a határ de nem a hágó teteje, bár általában a hágó csúcsa szokott egyben a határ is lenni.
A kis víztározó felett magasan kanyargott valami. Az csak az országút lehetett !
Ez volt az a pillanat, amikor a lelkierőm is elhagyott. Az erőm persze már régen.
Ezután minden pataknál, forrásnál frissítettem magam, valahol még hosszabban is pihentem és édességet ettem.
Ahogy lassacskán feljebb kerültem, még a szél is feltámadt. Na persze nem hátszélként! Valószínűleg a völgyben, az erdőben védve voltam.
De azután mégiscsak felértem a Lac de Mont Cenis ( 1925 m) gyönyörű, valószínűtlenül kék vizéhez, hatalmas csúcsokkal pld. 3610 m övezve.
Itt azután össze kellett szednem magam, mert folyamatosan jöttek a bringások a hágó túloldaláról.
A képet linz-iek készítették, egy egész csapat volt fent.

Kimerülten a Lac de Mont Senic-n 1925m a tó túlodala hatalmas hegyek között

Nem értem rá pihenni, mert még a 2770 m-es Col de L Izerant nem teljesítettem.
Újabb kisebb hágó Col de Mont Cenis (2083 m).Én Susaból 2270 m szintkülönbséget teljesítettem ! Persze ehhez hozzá kellene adni azt is, amit Pld. Col de Mont Cenis hágóról le a völgybe, majd újra visszakapszkodva tettem meg. De meredek lejtmenet után végülis fittnek tűnve érkeztem a Lanslebourg kempingjébe. A bájos kis üdülőhelyre Lanslebourgba.
Úgy éreztem, hogy megérdemlem a teljesítményem alapján az éttermi kosztot egy pohár Stella Artois mellett.
Az ablakból személtem a csöppke hegyi üdülőhely lagymatag forgalmát.

Hatodik nap
Másnap reggel optimistán indultam el az első 1925 m-es szintkülönbségnek napos időben.
Érdekes régi stilusban épült házak mellett haladtam el, időnként szemből kerékpáros túrázok integettek.
De az utolsó völgyi falu után megint kegyetlen emelkedő következett.
Egy helyi idős francia paraszttal beszélgettek francia motorosok, ahol én is megálltam pihenni.
Talán ezért a kilátásért álltak meg eredetileg. A fiával együtt néhány tehenet őrzött, de hamar kiderült, hogy több apartmanja is van Hospice-ban, és persze az tartj el a családját nem a tehenek. Bár később mégegyszer találkoztam vele egy magasabban fekvő völgyben, ahol már egy népesebb tehéncsorda várta. Ennek már háromezres csúcsok nyújtottak védelmet. Col de L_Iseran 2770 m, a legmagasabb hágó, ahol valaha is jártam.

A hágóról minden irányba gyönyörű kilátás tárult elém. Pld. Aiguille Pers csúcsa. A hágótető,bal oldalt az a bécsi kerékpáros, aki később a portrémat készítette. Az északi oldalon lefelé.

A számomra történelmi fotót egy bécsi egykori versenykerékpáros készítette. Hasonló korú lehetett mint én, ugyanolyan boldog a teljesítménye okán. A barátnője kocsival kisérte. Az újabb lejtmenet, újabb száguldást hozott, éles hajtűkanyarokkal. Már fentről lehetett Val D Izert a víztározójával együtt látni.
A lejtő alján volt egy jobb minőségű, frissen aszfaltozott útszakasz, ahol nem rezonált be a csomagom, így 78 km/h sebességet értem el, de már erősen fékeznem kellett, mert beértem Val D Izerbe. Ez idáig az abszolut rekordom.
Az összes francia városban nem hagytam ki a régi francia szórólapjaim terjesztését, közben szemügyre vettem a szállodákat, éttermeket és a távoli magas csúcsokat is. Ezt megtettem itt is.
A víztározónál egy angollal beszégettem, aki motorkerékpárral túrázott, és Párizsban élt és dolgozott. Panaszkodott, hogy ez a környék milyen drága, de persze gyönyörű.
A következő lejtmenet nem okozott meglepetést, majd a letekintve a Bourg St.Maurice völgyére Col du Petit St. Bernard(2642m)-ra kapaszkodva elérem a kempinget La Rosierben. Mivel korán érkeztem meg, sétálgattam a környéki erdőben. Az eredménye ligeti csiperkék
Utolsó nap
Reggel korán keltem, hamar elértem az olasz határt Col du Petit St. Bernard ( 2642m). Innen újra látni lehetett a Mont Blanct. Újabb lejtmenet Aostá-ba, majd kapaszkodó 583 m-ről 2469 m-re.
Szinesbőrű fiatal kerékpárosok jöttek mentek a hágóra fel és le edzésük során,udvariasan köszönve az öregnek. De előtte egy francia nevű olasz falu Pre St. Didier . Egy másik legendás hegy a nagy körversenyek krónikájából a Courmayeur
Visszapillatva a völgyben megbújó St.Didier-re. Megint egy francia nevű település Olaszországban egy csinos kis várral.
Dora völgye Aosta előtt autópálya fizetőkapukkal.
Col du Grand St.Bernard a célkeresztben. Már 1264 m-en járok Entroubles-ban. Egyre közelebb jutok az utolsó hágómhoz.
Kisebb eső elől a felettem húzódó út tartóoszlopai közé húzódtam,frissítettem és szemléltem a tájat. Erre felé kellett mennem.
Itt találkoztam egy cseh fiatal bringánssal, aki Innsbruckból tartott Cote d Azurra.
Már előző nap is elkapott egy kisebb zápor, miután fényképezés közben egy lejtőn Credit Agricole-os kulacsot találtam ( talán Hushod-é volt ?? ), az időjárás előrejelzés mára záport jelzett.
Bár már látni véltem a hágó tetejét, de a sötétedő égbolt aggasztott. Ezért a kis eső után azonnal folytattam utam.
Hosszabb útépítésen vergődtem át, egyszer csak a napsűtés ellenére olyan zápor kapott el, mire felvettem a dzsekimet, már el is áztam. Nem volt hova húzódni, de láttam egy lavinavédő tetőt az út felett vagy 150m-re,odáig hajtottam.
Ott gyorsan átöltöztem és vártam sorsom.
Volt időm megszemlélni, honnan is jöttem. Ha hatalmamban állt volna Szent Bernátot - a hegyi túrázók védőszentjét- lefokoztam volna, mert az esővel várhatott volna még két órát. Közben hűvösebb lett,mintegy másfél órás várakozás után rászántam magam az út folytatására annak ellenére, hogy kicsit szemerkélt. Nem tudtam milyen messze vagyok a Col du Grand Saint Bernard tetejétől (2469m). Mint kiderül egy kanyar hiányzott csupán.
A kötelező fénykép holland segítséggel meg is született. Hospice St.Rhemy a hágótetőn.

Col du Grand Saint Bernard 2469m hágótetőn két eső között lejtmenet svájci oldalon Martigny felé

Lenéztem a svájci sötétségbe még vagy 50 km van hátra Martigny-ig.
Akkor hajts !
Bár nedves volt az útburkolat, bizony itt is leelőztem egy-két autót hajtűkanyarokban.
Már csak 21 km volt Martigny-ig, amikor az elkerülhetetlen bekövetkezett.
Újra elkezdett szakadni az eső. Bekapcsoltam a világítást és hajtottam, ami belefért a szakadó esőben. A kocsik megértően nagy ívben előztek, de már úgyis csurom vizes voltam.
A kocsim megtaláltam a parkolóban, bár a nyomokból itélve valaki a tanksapkát le szerette volna szedni.
Egy szomszéd intézte a szállásom az apartmanházban, bár azt mondta a tulajdonos távozásomkor, hogy minden foglalt lesz, mire visszaérek.
Véget ért a túrám, melyre örökké emlékezni fogok.

U.I.
Másnap olyan záporba kerültem az autópályán Zürich és Lichtenstein között, hogy kocsik álltak le a leállósávban, a harmadik
sávban 40 km/h-val hajtottam, de csak elmosódva láttam két piros fényt előttem.
Nem akartam leállni, mert a rádió folyamatosan hatalmas esőzésekről beszélt Dél-Bajoroszágból is. Gondoltam a végén még ott ragadok. Közben azon morfondíroztam, hogy előző délután én is ilyen felhőszakadásban kerékpároztam-e vagy az ennek a fele lehetett csupán.
Mire hajnalban Magyarországra értem, napsütés és újra meleg fogadott.

vissza a főoldalra